• Címlap

Havária Katasztrófaelhárító Közhasznú Egyesület

Veszélyhelyzeti búvárképzés Baján, kiképző központ létesült városunkban.

Baján, a Bajcsy - Zsilinszky út 10 szám alatt ünnepélyes keretek között adták át Baja Város Önkormányzata és a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, valamint a Havária Katasztrófaelhárító Közhasznú Egyesület együttműködésében létrejött modern, a kor követelményeinek megfelelő Búvár Kiképző Központot, mely az állampolgárok biztonságát szolgáló - nemzetközileg elismert - vízből mentési képzés lehetőségét biztosítja. A minősített búvárképzés lehetővé teszi, hogy a felkészült búvárok vízi baleseteknél, árvizeknél vagy roncskiemeléseknél segédkeznek, katasztrófahelyzet esetén.

A rendezvényt Dr. Robert Korim, a Kelet-Európa Regionális Iroda vezetője nyitotta meg. Büszkén szólt a bázis létrejöttéről, köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki munkájával hozzájárult a búvárközpont megvalósításához. Ezt követően Baja város vezetőségének nevében Csubákné Besesek Andrea alpolgármester asszony mondott köszöntőt. Beszédében kiemelte, hogy az emberi életek mentése minden helyzetben az elsődleges feladat, ilyenkor minden más háttérbe szorult. A város támogatja ezt a nemes kezdeményezést, amit a búvárközpont képvisel és büszke azokra a lelkes emberekre, akik megvalósították a bázist. 

Dr. Farkasinszki Lóránt tű. ezredes, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója elismerését fejezte ki a közreműködőknek és hangsúlyozta, hogy a kiképző központ célja a szakbúvár kiképzés hatékonyságának növelése, valamint az, hogy a leendő búvárok valós helyzetekben kapjanak lehetőséget ismereteik elsajátítására, a gyakorlati képzés megvalósítására.

Pohárköszöntőt mondott Szathmári Zsolt, a Havária Katasztrófaelhárító Közhasznú Egyesület elnöke - az egyesület 2012-ben alapító tagja volt a Bács-Kiskun Megyei Petőfi Mentőcsoportnak, valamint 2013 óta tagjai a Sugovica Járási Mentőcsoportnak is – majd egy rövidfilmben bemutatták az egyesület előző évi munkáját, és a résztvevők megtekintették a búvárközpontot.

 

Egyesületünk a katasztrófavédelemmel és a tűzoltósággal szorosan együttműködve segítséget nyújt vízi katasztrófáknál, vízi baleseteknél és a vízi környezetvédelemben.

Egyik legfontosabb feladatunknak a megelőzést tartjuk, így számos kiállításon, oktatáson, bemutatón vettünk részt. Kiállításokkal, beszámolókkal, rendkívüli iskolai órákkal hívjuk fel a figyelmet a vízi élet szépségeire és veszélyeire.

Az elmúlt esztendők bővelkedtek vízi balesetekben, így az egyesület tagjainak számos esetben kellett beavatkoznia. Egyesületünk képzett búvárai ipari búvár feladatokat is vállalnak.

A szolgáltatások igénybe vehetők dél-magyarország területén.

Kövess minket a Facebookon!

 

© 2019 Havária Egyesület - Minden jog fenntartva!