2009 január - Baja PTE Vízügyi Főiskola

BúvárkiállításAz Eötvös József Főiskola Műszaki és Gazdasági Fakultásai előadás sorozatot terveztek a vízi balesetek megelőzésére. A felkészülésük során megkeresték egyesületünket a Havária Katasztrófaelhárító Közhasznú Egyesületet, hogy szakmai jellegű képeket, eszközöket és előadókat biztosítsunk a színvonalas rendezvényre. Az egyesület elnöke, Szathmári Zsolt a felkérést örömmel elfogadta. A nagy búvár múltra visszatekintő egyesület tagjai, és azok baráti köre a birtokukban lévő, saját tulajdonú, muzeális értékű fényképeiket, írásaikat, búvármunkával-, vízi mentéssel kapcsolatos eszközeiket, a kiállítás idejére átadták. Az előadásokra nemzetközi hírnevű előadókat is sikerült felkérni, akik nem csak nevükkel, de színvonalas, életszerű előadásukkal is emelték a rendezvény nívóját.

A megnyitón közel százan vettek részt, míg az egyes előadásokon 10-20 fő látogató jelent meg.

Az érdeklődők kortól, nemtől függetlenül megismerkedhettek úgy Baja, mint a világ több részén fellelhető vízi sportokból, szórakozásokból, munkákból adódó veszélyhelyzetekkel és azok megoldásaival. Baján eddig egyedülálló rendezvényen bemutatott tárgyak, beszámolók felkeltették az emberek érdeklődését a vizekben rejlő lehetőségek alkalmazására, és a víz erejének tiszteletére.

Baja és a környező településeken az átlagosnál nagyobb számban található folyó és álló víz, melyet az emberek sok esetben a szükséges biztonsági rendelkezések betartása nélkül fürdőzésre használnak. Az előadásokon megjelent személyek alig 10%-a ismert bármilyen fürdőzésre vonatkozó szabályt, rendelkezést.

A rendezvény hibátlan kivitelezése bizonyította az érdeklődést, és a tenni vágyást egyaránt.

TOVÁBBI KÉPEK A GALÉRIÁBAN>>

Kövess minket a Facebookon!

 

© 2019 Havária Egyesület - Minden jog fenntartva!